A szoba titka

Csendes es� hullott a f�ldre. Az elm�l�s szele f�jt. Minden egyre halkult k�r�l�ttem. M�r semmi sem sz�m�tott. Len�ztem jobb kezemre, melyben egy fegyver cs�ve f�nylett.  F�lelem j�rta v�gig a lelkem, k�nnypatak indult v�gs� �tj�ra arcomon. Lassan felemeltem a fegyvert �s hal�nt�komhoz tartottam. Biztos�tottam �s m�r csak a ravaszt kell megh�znom. �s akkor mindennek v�ge. Semmi sem f�j t�bb�…

Hirtelen vill�m szelte kereszt�l az eget, s a t�j csendje elt�nt a d�b�rg�sben. De furcsam�d a t�j is elveszett, amint egy film vette kezdet�t. �jra ott voltam, a kezdetek kezdet�n, l�ttam mosolyomat, mit sem sejt� �nemet. Azt�n felt�nt �… az els� f�rfi, aki �sszet�rte a sz�vemet. Boldog, b�k�s napok sz�lltak el a sz�lben. A rem�ny volt a t�rsuk. Az �n rem�nyem…

�jra �ltem a v�ltoz�st, mely meg�lte a sz�vem. Ism�t elvesztettem �t, s ism�t kaptam egy rem�nysugarat, csak hogy m�g m�lyebbre zuhanjak.

�s igen! Ott j�n � is. A m�sodik f�rfi, akit l�tni sem akarok. A m�sodik, akit szerettem.

Elt�n�d�m, vajon mit szeretek benn�k?! J� fejek, kedvesek, viccesek, de nem igaz�n sz�pek… Akkor m�gis mi�rt f�j �gy az eml�kez�s? Mi�rt dobban k�nz�n a sz�vem? Mi�rt �ztatja k�nny az arcom? Mondja meg valaki, mi�rt?!

Egy hang halkan �gy sz�l:

• Mondd, mi�rt b�slakodsz? Mi�rt �tkozod �s pr�b�lod meg eldobni �leted? Mondd, mi�rt?!
• Mert nem kellek senkinek… – felelem csendesen. – Ha �n szeretek valakit, az vagy m�r foglalt, vagy nem kellek neki. Aki engem szeret, az pedig nekem nem kell…
• �gy v�led? H�t v�laszolj! Mikor tett�l b�rmit is az�rt, hogy megszerezd magadnak a f�rfit, aki kell?

Elt�prengtem e k�rd�sen, de v�laszolni nem tudtam. Pedig egyszer� volt a v�lasz: „Soha!”

Soha semmit sem tettem. Nem harcoltam, ahogy m�s n�k teszik. �n ehhez nem �rtek. Gy�va m�don kifog�sokat kerestem. De az igazs�g az, hogy lusta voltam b�rmit is tenni.

A fegyver koppanva landolt a f�ld�n, majd d�rren�s hallatszott. Megfagyott a pillanat. M�g l�ttam a vihar ut�ni els� napsugarat. �rtettem a term�szet �zenet�t. De m�r k�s� volt. V�rem halkan csepegve t�cs�ba gy�lt a padl�n, �s �n lefek�dtem.

A vil�g lassan egyre s�t�tebb lett, �s �reztem, egy hossz� utaz�s kezd�dik. Egy �t, ahonnan nincs visszat�r�s…

Dobb, dobb… – sz�lt sz�vem utols� szava, majd � is feladta a harcot, �s �n eggy� v�ltam az �jjel.

A felkel� nap egy csendes szob�ra esett. A vihar elvonult, s m�r csak nyomai utaltak r�. A szob�ban egy hideg, v�rbe fagyott test hevert. Egy n��. Barna haja sz�tter�lve fek�dt a f�ld�n, k�nnyei r�sz�radtak h�feh�r arc�ra. Szeme �vegesen meredt a semmibe. A n� utols� szavai visszhangot vertek a szoba cs�ndj�ben. S b�r a hangjuk elveszett, �k soha: mindig ott vannak, de csak kevesen hallhatj�k �ket. �m ha valaki kinyitja a sz�v�t, m�g most is tiszt�n hallja: „Sajn�lom, de szeretlek Titeket!”

A n�re csak k�s�bb tal�ltak r�. A csal�d �s a bar�tok �sszeomlottak a h�r hallat�n. A rend�r�k v�g�l lez�rt�k a nyomoz�st. A hal�l oka: fegyverrel elk�vetett �ngyilkoss�g.

Az egyetlen dolog, amit a szob�ban tal�ltak egy kis versike volt:

A Szerelem volt a vesztem,
Mert b�kly�j�ba estem,
S �n balg�n csak nevettem,
De soha sem feledtem.

�lltam n�m�n, figyeltem,
Hogy vesztem el, kit szerettem.
�lltam n�m�n, gy�v�n,
Romokba d�lt �lmaim v�r�n.