A történet középpontjában Aono Tsukune áll. A tanulmányi eredményével nem éppen ékeskedő fiú minden felvételin kudarcot vall, és egy véletlen folytán - az apja felvesz a földről egy szórólapot, amit egy érdekes alak ejtett el - a Youkai Akadémián találja magát. A Youkai Akadémiára - mint a névből is sejteni lehet: Youkai jelentése démon - óriási pechére csakis démonok járnak. Ennek célja, hogy akik itt tanulnak megtanuljanak beilleszkedni az emberi társadalomba. Ettől függetlenül azt az embert, aki idetéved, meg kell ölni. Tsukune mégis bejut valahogy, s 13 plusz még 13 rész erejéig itt is marad mindenki legnagyobb örömére.
Tsukune már az első nap találkozik Akayashi Moka-val, aki saját bevallása szerint vámpír. Később ki is derül, hogy nem is akármilyen. :D Az első naptól fogva szerelmesek egymásba, de ez nem tűnik fel, legalábbis inkább az jön le, hogy Moka Tsukune vérét szereti...
Sok közös kalandjuk során rengeteg ellenféllel kerülnek szenbe, és térítitk át a jó útra. Ez általában Moka műve. Ha Moka nyakán megszakad a rózsafüzér, a benne lakozó vámpír életre kel, s harcba száll. Ilyenkor az ereje sokezerszeresére nő.
Érdekes Tsukune népszerűsége. Az animében rengeteg lány lesz szerelmes belé, s ez sok érdekes, humoros, már-már abszurd helyzetet szül.
Az anime design-je nagyon el van találva, milliószor jobb, mint a mangáé, ettől függetlenül a mangát is mindenkinek melegen ajánlom! Az opening és az ending tökéletesen passzol a történethez. Az anime nem szerénykedik pantsu-shot elemekben. Nincs olyan rész - na jó, van, de elég ritka -, amiben ne villanna ki itt-ott Moka vagy más lány bugyija. Mindenkinek ajánlom aki szereti a hárem/vígjáték műfajt, vagy aki egy jó kis szórakozásra vágyik!
Az anime jelenleg is fut Rosario + Vampire caou2 címen. Ez az anime 2. szériája!
Jó szórakozást mindenkinek!